Az előző bejegyzésben már említettem, hogy foglalkozni fogok a tetoválás történetével. Most jött el ez a pillanat, ugyanis mielőtt mélyebben is belemennénk a témába, jó lenne megismerni az előzményeket legalább egy kicsit. És feltételezem, ha már idetévedtél, legalább egy kicsit érdekelni fog a bejegyzés. Ha utálod a történelmet, most szorítsd össze a szád és úgy olvasd, ugyanis ez fog következni.
Maga a „tattoo” szó, mint a tetoválás szó angolul, a tahiti „tatu” szóból származik, ami azt jelenti: nyomot hagyni valamin. Egyes állítások szerint a tetoválásokat már i.e. 2000 évvel is használták, de lehet már jóval korábban is. (Belegondolva, majdnem olyan idős a tetoválás hagyománya, mint mi magunk.) Fontos szerepet játszottak már a kőkorszaki ember életében is ezek az ábrák, melyeket úgy csináltak, hogy a bőrön karcolásokat ejtettek és festéket dörzsöltek bele. Úgy hitték, hogy ezek a minták gyógyítanak és elűzik a fájdalmat okozó szellemeket. (Hozzá kell tenni, hogy ha ez tényleg így lenne, akkor a népesség majdnem felének vigyorgó arccal kellene járkálni az utcákon, mivel feltehetőleg semmi bajuk, nem igaz?)
A tetoválás igen elterjedt volt a régi időkben is. Például a görögök a felderítőik azonosítására és rangjuk jelzésére, a rómaiak pedig bűnözőik és rabszolgáik megjelölésére használták, de bizonyos népek családjuk címerét viselték magukon. A Normann partraszállás után a tetoválást kezdték lenézni, ezért évszázadokra eltűnt a nyugati kultúrából. De míg nyugaton csökkent a népszerűsége, addig Japánban egyre nőtt. Először csak a bűnözők megjelölésére szolgáltak. Aki először követett el bűnt, annak húztak egy vonalat keresztben a homlokán. A másodiknál hozzátetováltak egy boltív szerű vonalat, a harmadiknál még egy vonalat. Végül a tetoválás kezdett esztétikai értékké kinőni magát. A japánok sajátos viseleti stílusa 1700 körül alakult ki és csak a királyi család tagjainak volt szabad díszes ruhát hordania. Ennek az lett a következménye, hogy a középosztálybeliek díszes, egész testes tetoválásokkal díszítették magukat ruha helyett. (Nem hinném, hogy túlságosan megvédte őket a hidegtől, de hogy takart némiképp, az biztos.)
A nyugati kultúrába csak az 1600-as évek környékén tér vissza a tetoválás, méghozzá egy tengerésznek köszönhetően. Egyik felfedezőútja alkalmával egy teletetovált polinéziai férfit vitt magával Londonba, ami nagy szenzáció lett. Hamarosan a felső osztálybeliek apró tetoválást kezdtek el viselni a testükön, persze kellően takart helyen, így rövid időn belül divat lett, bár az elterjedése hosszabb időt vett igénybe. (Ha máshonnan nem, a Karib-tenger kalózai című filmben feltűnhetett, hogy nem csak a kalózoknak volt tetoválása, de bizony az angol flotta parancsnokának is).
A kezdeti időszakban kézzel végezték a műveletet, csak az 1891-es években szabadalmaztatták az első tetováló gépet. Samuel O’Rtiley Edison elektronikus tollát használta kiindulásnak, ami tűvel és tintával csinált pontokat a papírra. A gép megjelenése után már könnyen elérhetővé vált, így a felsőbb osztály elfordult a tetoválástól, jelentőségük csökkenni kezdett. A tetoválóművészek ezért kénytelenek voltak titkos szervezetekbe tömörülni. A második világháború után még inkább megcsappant a népszerűsége, főleg miután elkezdték terjeszteni a pletykát, miszerint vérmérgezést, hepatitist és egyéb kórokat lehet elkapni tőle. Manapság viszont már a tetoválás egyre elfogadottabb és népszerűbb, mint valaha. Minden társadalmi osztály igénybe veheti és veszi is a tetoválóművészeket, hogy minél különlegesebben díszítsék a testüket.
Nagyon röviden ennyit tudtam összegyűjteni a tetoválás történetéről. Persze ez még csak igen kis része a történelemnek, ettől sokkal részletesebben is bele lehetne menni a témába. De úgy hiszem, hogy ez az úgymond minimumtudás, amit a fejedbe tömhetsz, ha már tetoválást akarsz, vagy ha már van. Átolvasva, amit írtam, különös, hogy a tetoválás milyen sokszor ugrált a közép és a felsőbb osztálybeliek között. Mert ha a felsőosztály használta, akkor a közép nem tehette, mert csak nekik volt megengedve, ha pedig épp a középosztálynál volt elterjedve, akkor a felsőbb osztály nem tetováltatott, mert nem alacsonyodott le a „pornéphez”. Szerencsére a mai világban a tetoválás már elismert művészeti ág és egy tehetősebb ember is ugyanúgy szeret magára mintát csináltatni, mint bárki más és elismerik a szép és művészi rajzokat, akárki is viseli őket.
(Képet sajna nem igen tudok szolgálni, mivel aligha készültek képek mondjuk 400 évvel ezelőtt, de amint találok valami érdekeset, berakom.)
